Kenderes városa 2009 augusztus 14-én díszpolgári címet adományozott özv. Horthy Istvánné főméltóságú asszonynak. A cím birtokosának szeretettel gratulálunk.
A felemelő ünnepségről készült fényképek tekinthetők ide kattintva vagy a képgalériában.

Nagy megtiszteltetés érte társaságunkat azzal, hogy a napjainkban a 94. életévébe lépett, de írói-alkotói energiája teljében lévő Dr. Bernáth Zoltán jogászt, bírót, történészt és jótollú írót, a Kormányzó úr egykori katonáját 2009 március 15. től a Horthy Miklós Társaság tagjai sorában tudhatjuk.
A belépési szándékot jelző nyilatkozatához mellékelt, címemre küldött levélben ezt írja:

Megtiszteltetésnek tartom, hogy a Társaság tagja lehetek, de 93 éves múltam, így csak korlátozottan vehetek részt annak életében.
Őszintén kívánom a Társaság sikerét.
Horthy Miklós katonája voltam és róla írtam életem első cikkét is
. (Nyíregyházi 24.Gábor Áron tűzér-hadosztály)
Horthy Miklóst párját ritkító lovag-uralkodónak tartom, és a neki tett eskümet életem végéig megtartom.”

Mi tartjuk nagy megtiszteltetésnek és munkánk, nemzettudatot fenntartani igyekvő, hagyományokat és hitet őrző, történelmünket objektív módon bemutatni szándékozó törekvésünk elismerésének tartjuk, hogy figyelemmel kíséri a Horthy Miklós Társaság tevékenységét és belépett tagjaink sorába.
Szeretettel köszöntöm tagságunk és elnökségünk nevében -  mint legidősebb, tiszteletreméltó tagtársunkat - és kérjük, várjuk a Kormányzó úrról és koráról szóló további dolgozatait.
(Dr.B.Z írása honlapunk más helyén olvasható)

Könyvei közül pedig olvasásra ajánljuk: Horthy Miklós – Egy lovaguralkodó és népe valamint Elvtárs, kivégzésed esetén kérsz e újratemetést ? - avagy elvtársvilág pincétől a padlásig és a Dr. Szíj Rezsővel közösen írt munkát A magyar kormányok mulasztási bűnei a felbomlott békekötésekkel kapcsolatban c. könyveket.

2009 március 18

Kocsis S. alelnök

Tajti Csabát mutatom be olvasóinknak és ajánlom szíves figyelmébe azoknak akik a Horthy-korról szeretnének többet tudni.

Elöljáróban megjegyzem, hogy szívesen áll rendelkezésre bárhol az országban, hogy gyűjteményének darabjaiból kiállítást rendezzen, vagy korabeli hanglemezeivel (és lejátszóival) bemutatót tartson.

Az egri Dobó István Gimnáziumban érettségizett ahol kedves tanára, Néző Sándor segítségével szerette meg a magyar nyelvet, irodalmat és történelmet. Gyűjtőszenvedélye korán kialakult. Papírrégiségek, pénzek, pénzérmék éppúgy érdeklődési körébe tartoznak mint az okmányok, dokumentumok, térképek, katonai iratok, és sok más tárgyi eszköze a régi koroknak. De érdeklődésének középpontjában különösen is a két háború közötti időszak, a revízió évei vannak. Kedves, kedvenc darabokat tartalmaz a zenei gyűjteménye: katonai indulók, revíziós dalok, levente, nemzeti és hazafias lemezek.

„Célom, - írja hozzám intézett levelében, - hogy minden évben méltó módon emlékezzünk meg Trianon, a Horthy korszak és a revízió éveiről, hogy minél többen kapjanak objektív tájékoztatást. Szeretném nemzeti kultúránkat ápolni és a nemzettudatot erősíteni.”

Legyen Isten áldása törekvésein.

Kérem az olvasókat, hogy meghívásokkal és minden más módon is segítsük őt ebben a nemes szándékban, munkában.

Telefonja: (06-20) 567 - 76 – 61

2009 március

v.Kocsis Sándor alelnök

 

U.i.: Tajti Csaba tagja a Horthy Miklós Társaságnak, és feleségével együtt, adójuk 1 %-ával támogat is minket.

 

 

Felber Irén tagtársunk és művésztársainak kiállítása. (2009. március 20. 18 óra)
Megnyitja: v. Bogdán Péter - Kenderes polgármestere

"Újra kell gondolni a magyar nemzet Trianonnal kapcsolatos szemléletét" - jelentette ki Tőkés László Budapesten. A püspök a trianoni trauma kezelésének egyik útját a történelemoktatás felülvizsgálatában és reformjában jelölte meg. Kitért arra is, hogy a szomszédos országokkal kötött alapszerződéseket újra kell tárgyalni, és az egykori magyar területekért cserébe jogokat kell követelni a magyar kisaebbségek számáre az utódállamoktól.


(Forrás: Harangszó (Nagyvárad) 2009. január)

A Horthy Miklós Társaság és a Történelmi Vitézi Rend Pesti Törzsszéke (v.Turba László törzskapitány és v.Kocsis Sándor alelnök) megállapodtak abban, hogy a jövőben közös rendezvényeken, klubnapokon találkozik a két testvérszervezet tagsága. Erre a lehetőségre itt hívjuk fel a figyelmet és kérjük tagtársainkat, hogy éljenek az alkalmakkal, jöjjenek el minél többen, hogy kellemes hangulatban, kiváló emberek közötti beszélgetések keretében ápoljuk a Kormányzó úr emlékét.

Az összejövetelek ideje: minden hónap 2. keddje du. 17 órától (most március 1o. én)
Helye: Újpesti Polgári Centrum IV.ker. Árpád út 66 (három percre a metróállomásától)

A megjelenésnek nem feltétele, de azért kérjük azokat a résztvevőket akiknek ez terhet nem jelent, hogy egy-egy üveg itallal, üdítővel vagy némi süteménnyel tegyék barátságosabbá a közös összejöveteleket.
Minden tagtársat, barátot, szimpatizánst, érdeklődőt várunk szeretettel.
Horthy Miklós Társaság - Történelmi Vitézi Rend

 

A Horthy Miklós Társaság elnöksége szomorúan tudatja, hogy korábbi alelnöke,

dr.vitéz Szálka Irma történész-asszony, szeretett Irma nénink,

a Kormányzó úrnak haláláig hűséges híve, 86 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Emléke szívünkben örökké él.


Emlékezés alelnökasszonyunkra,
Dr. vitéz Szálka Irmára


Kenderes Város Képviselőtestülete 2008. július 22-én ülést tartott melyen egyhangú döntéssel a város szülöttének, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrnak Díszpolgár-i címet adományozott. Az erről szóló dokumentumot a Kormányzó úr menye özv. Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, főméltóságú asszony, a Kormányzó-helyettes özvegye vette át 2008. szeptember 7-én Kenderesen vitéz Bogdán Péter polgármester úrtól.

(Az Önkormányzati Testület határozatának száma: 133/2008 VII. 22)

.

A Széchenyi Társaság Grosics Gyulát az Aranycsapat legendáshírű kapusát 2008. szeptember 19-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megtartott ünnepségen Széchenyi Díj-jal tüntette ki. A kitüntetettet Pálinkás József a MTA új elnöke köszöntötte. Laudációt dr.Kőrösi Mária docens asszony a Széchenyi Társaság titkára mondott. A Horthy Miklós Társaság a kitüntetettben Fővédnökét tiszteli, akinek ezúton is gratulálunk és jó egészséget kívánunk.

Részlet a kitüntetett válaszbeszédéből:

„Hosszú életet éltem meg sok kitűnő pillanattal. … Én a legszerencsésebb emberek közé…tartozom mert egy olyan csapat tagja lehettem néhány esztendőn keresztül amely csapat elsősorban, és mindenek előtt, egy nemzetet képviselt a világban.  Egy nemzetet, amelynek tizenötmillió tagja élte át velünk együtt azt a néhány kilencven percet amely felrepítette ezt hazát a világ  tetejére.

Akkor jó volt magyarnak lenni, hallgatni a himnuszt, nézni a piros-fehér-zöld zászlót és arra gondolni, hogy most mit gondol, mit érez az a tizenötmillió magyar akik itt vannak velünk, akik ugyanazért szurkolnak amiért mi.

Tettük a dolgunkat a pályán a csapattal egy hazáért, a nemzetért, amely a XX. század … legkegyetlenebb időszakában járta a világot és adott szereplése folytán egy nemzetnek identitástudatot.
Ezért volt nagyon szép az a néhány esztendő.”

Keressük: WALZEL KELEMEN "KORMÁNYZÓNK" c. könyvét megvételre a
horthy @ gmail.com címen

 

"HORTHY DALOK" kottás-dalos füzetet keresi társaságunk archívuma számára.
Jelentkezés a 06-20-944-4166-os telefonszámon vagy
a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen

 

Keressük HORTHY MIKLÓS "EMLÉKIRATAIM" c. könyvét megvételre a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen

Galéria

Feliratkozás hírlevelünkre


Az ÖN neve:

Email címe: