2010 február 9.-én 20.00-órakor gyászmisével emlékezünk meg v. nagybányai Horthy Miklós haláláról.
Helyszíne: a Pálos rendi Sziklatemplom, a Szt. Gellért térnél
A Szt. misét rendelte Újházy Simonné, a Horthy M. társaság tagja.
P. Dr. Aczél László Zsongor pálos:
Megemlékezés Horthy Miklósról
a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomban (Budapest, XI. kerület)
2010. február 9-én tartott emlékmisén
Szeretett magyar Testvéreim!
Ma arra kell emlékeznünk, hogy Vitéz Nagybányai Horthy Miklós 1957. február 9-én költözött az örökkévalóságba. Még megélte az 1956-os forradalmat, és megélte annak földbe tiprását is a kommunista hatalom által.
Megélte azt is, hogy 1919 volt az az esztendő, amikor a kommunizmus először hozott létre proletárdiktatúrát Magyarországon, olyan uralmat, amely nagyon sok fájdalmat, gyászt, tragédiát hozott erre az országra. A történészek mondják: A trianoni békeszerződésnek egyik oka az volt, hogy a proletárdiktatúra miatt Magyarországot meg kellett gyengíteni, a továbbiakban ne hozzon veszélyt Európára. Érthető, hogy akik igazán magyar és keresztény lélekkel nem az ateizmust és a proletár internacionalizmust akarták, azok szívvel-lélekkel Krisztus és a keresztény magyarság ügyét szolgálták. A történelem őket igazolja.
Ez a Szent Iván-barlang, amelynek Sziklatemplomában vagyunk, mint néma tanú, látta hogy a magyar századok során sokan voltak ilyenek. Látta tíz magyar évszázadnak a lepergését az idők homokóráján. Látta, hogy amint a Duna vize szüntelenül tovahömpölyög, úgy a történelem névtelen és hírneves szereplői is jöttek, majd elmentek a történelem színpadáról. Csakhogy az utókor szemében nem mindegy, hogy hogyan távoztak: gyalázattal-e, avagy dicsőséggel.
Ezer évvel ezelőtt hallotta, hogy a honfoglaló magyarok a bejárati barlangnyílását szláv szóval „pest”-nek nevezték, látta a pesti révet, amelyen Szent István királyunk és családja is gyakorta átkelt, amikor Fehérvárról jövet a Tiszántúlra mentek. Ez a Sziklabarlang látta Szent Gellértet és vértanú társait, de az ellenük lázadó magyarokat is. Látta második szent királyunkat, Lászlót. Látta az Árpád-ház többi szentjeit is. Elborzadt a vad tatár hordák pusztításai miatt, s fellélegzett, amikor a második honalapító, IV. Béla 1247-ben, a szomszéd hegyen megkezdte a budai vár építését. Látta az Anjou-királyok és a Zsigmond alatti fejlődést, a Hunyadiak korát és honvédő harcait, de a belső rend és gazdasági fejlődés szétforgácsolódását is a Jagellók korában. Szinte megrázkódott, amikor Buda 1541-ben török kézre került, s az ország immár három részre szakadt. De fellélegezhetett, amikor a keresztény seregek 1686. szeptember 2-án Budát a Szent Szűz segítségével visszavívták a töröktől. Tanúja volt a barokk-kori fellendülésnek, és a magyarok szabadságharcainak a Habsburg abszolutizmus ellen.
Látta, hogy 1919. augusztus 4-én a román csapatok hogyan foglalták el Budapestet, de azt is szemlélhette, hogy a románok kivonulása után a nemzeti hadsereg élén Horthy Miklós ugyanazon év november 16-án hogyan vonult be fehér ló hátán itt a Ferencz József hídon át Budapestre.
A tények mutatják, hogy Horthy Miklós milyen szereplője a magyar történelemnek!
1939-ig, a II. világháború kitöréséig – tehát 20 év alatt – gazdaságilag is felvirágoztatta ezt az országot. Ahogyan Krisztus öt sebből vérzett a kereszten, a trianoni szerződéssel ezt országot is öt részre szakították, mintegy levágták a kezét és a lábát, de a szíve mégis tovább élt, sőt Horthy Miklós kormányzása alatt új erőre kapott.
Az is tény, hogy 1990-től 2010-ig ismét 20 esztendő múlt el. De ezalatt hová jutott el ez az ország?... Nem kell részletezni: Tudjuk, látjuk, szenvedjük!
A magyar történelem minden vezetőjének is érdemes megfontolni azt, amit az Úr Jézus mondott tanítványainak: Ti adjatok enni a népnek! (vö. Mt 14, 16). A történelem tanúsítja, hogy azok a tanítványok, akik hűségesek Krisztus tanításához, akik az ő akaratát teljesítik és nem magukat szolgálják, akik nem a saját hasukat és zsebüket tömik, hanem szolgálni akarnak a rájuk bízottaknak, azok bizony tudnak kenyeret sokasítani az éhezőknek.
Ma, amikor imádságainkat magyar hazánkért közösen az Úr elé terjesztjük, akkor kérjünk tőle karizmatikus vezetőket, olyanokat, akik vallják és vállalják azt, amit Antall József, az első demokratikusan választott miniszterelnök mondott 1993-ban: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője!” Már látjuk, hogy nem elég a törvényeket meghozni, hanem kell az erkölcsi tartás is. Mert ha a törvény kimondja ugyan, hogy Ne lopj! (Kiv 20, 15), de vannak olyanok, akik gátlástalanul lenyúlják a nemzet vagyonát, a kis emberek pénzét, akkor mit ér az írott törvény?
Hogyan fog ítélkezni a történelem az olyan felelőtlen felelős vezetőkről, akik nem értékelik és támogatják a családokat, sőt még unokák zsebéből is fejenként három millió forintot tüntetnek el?
Hogyan lehetséges, hogy fizetés és végkielégítések címen maguk milliókat tesznek havonta zsebre, s közben embertestvéreik ezrei hajlék nélkül dideregnek; hogy családokat lakoltatnak ki, mert nem tudják fizetni a felvett kölcsön részleteit; hogy a munkát kereső emberek több mint tíz százaléka nem tud betévő falatot biztosítani a családjának?
Mennyire kell, hogy ma is érvényesüljön Magyarországon Jézus parancsa: Ti adjatok nekik enni!, vagyis ti gondoskodjatok a népről! Az ilyen vezetőket fogja igazán értékelni a magyar nép és a jövendő nemzedék!
Kérjük együtt buzgó imával az Úr irgalmas szeretetét, a Magyarok Nagyasszonya pártfogó jóságát, a magyar szenteknek a közbenjárását, hogy: „Isten áldja meg a magyart, hozzon rá bő és víg esztendőt!”
Azoknak példája, akik a keresztény törvényeket megtartva igazán nemzetünkért éltek, bizonyossággal tölthet el mindnyájunkat, hogy Isten áldásával és emberi tettre készségünkkel lesz kibontakozása a magyar jövőnknek. Ámen.
