A kandallóban, már csak a parázs izott, elmúlott rajtunk az idő. A nap még szikrázóan sütött, amikor megérkeztem idős tanítómhoz, s mire hazafelé készülődtem, addigra öreg este lett…

-A nemzet fiainak regéiben a legkisebb királyfi, az egyszerű szegénylegény mellett Szent László, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, avagy Hunyadi János történeteit, tetteit élteti tovább a föld gyermeke; az egyszerű lelkületűnek mondott magyar paraszt. Hidd meg Öcsémuram, akiket a földművelők emlékezete évszázadokon keresztül megtart, azoknak igen nagy becsülete volt a saját korukban!

Ilyen derék ember volt egykoron, vitéz nagybányai Horthy Miklós, a kormányzó! Mert, akit a népe nem felejt, az örökké él, Fiam! - mondotta egykoron idős tanárom, s nekem minden nagyívű történelmi beszéd helyett, az ő szava többet jelentett.

Valahogy így, ilyen szelíd szeretettel viselte gondját szellememnek, pallérozta tudományomat a tanár úr, akihez évtizedek múlva is visszatértem, hogy tőle okuljak.

A tanár úrral való utolsó találkozásomnak már sok esztendeje.
Én mentem hozzá, de ő már nem várt meg: szeretett felesége után ment a Mennyeknek országába…

Lánya, könnyek között adta át a nekem szánt hagyatékát.

A gondosan becsomagolt dobozt féltő gonddal nyitottam fel és meglepődtem, amikor annak legtetejéből kiesett egy régi katonakönyv, s egy jólfésült fiatalember nézett rám vissza a képről.

Egyszeriben mindent megértettem…

A tanár úr a kormányzó úr alatt, a M. kir. Dobó István 14. honvéd gyalogezred karpaszományos tiszthelyetteseként szolgált.
A tanítómból öreg barátommá lett tanár úr, egész élete során a nép egyszerű fia volt…

…a szememből egy kövér könnycsepp útjára kelt, s lassan, fáradtan kicsordult…

1999 március első napja volt.

* * *

Közel egy évszázad távlatából több kérdés tolakodik az elmémbe; vajon volt már olyan jeles kritikus, akinek eszébe ötlött, hogy 1920. február havában a Habsburgok bukása után, egyedül Magyarország állította vissza a királyság intézményét, miközben a többi utódló államból köztársaság lett?

S vajon eszükbe jut-e, hogy Horthy Miklóst 1920. március 1-én okkal választották a nemzet kormányzójává?

1925- ben jegyezte fel gróf Albin Schager osztrák legitimista (!) pártvezető:

„Nem lehet érdekünk, hogy Horthyt megbuktassuk. Ellenkezőleg: örülhetünk, hogy egy konzervatív beállítottságú férfi áll a kormányrúdnál, most, amikor egyáltalán nem rózsás Magyarország politikai helyzete.”

A gróf jól mondotta.
Jómagam is bizton állíthatom, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg nélkül, ma nem létezne Magyarország!

 

 

ISTEN ÁLDJA,VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS EMLÉKÉT ÉS KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSÁNAK JELES DÁTUMÁT!

TELT HÁZ ZETÉNYI CSUKÁS FERENC A NEMZETI HADSEREG CÍMŰ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJÁN!

  1. március 3-án,18h-kor a Polgári Mulató (1053. Budapest, Kossuth Lajos u. 17sz) nagytermében, ill tartottunk egy szerény könyvbemutatói is a kormányzó úr tiszteletére.

Nézem én ezt a sokat megélt, régmúlt időkből itt maradt idős barátomat és megidézem magamban a „nagy párossal” való valamennyi találkozásomat. Milyen is az élet, néha még ő is téved, utoljára hagyta meg ezt a kiváló vadászpilóta főhadnagyot.

Az utolsó „Pumát”, az utolsó „mohikánt”…

Arcát a kor baltával faragta, megfáradt teste, már nem az igazi, csak szeme villanása a régi.
Ma olyan feladatot vállalt, amely a legnehezebb:

Bajtársat temetni jött, amit rajta kívül senki más nem tehetett.

A Takarodó utolsó hangját is elfújta a trombitás és elhúzott a fejünk felett a Gripen-pár…

Felnéz.
Pilóták…vadászok…az ég védelmezői…
Meleg mosolyok, kézszorítások, emlékezés.
Mégis bajtárs-magány...

Elébe állok. Megismer.
Megölelem, megcsókolom.

Vitéz Frankó Endrét a 101/3. Drótkefe század főhadnagyát, az utolsó Pumát, az utolsó mohikánt…

Közben János bácsi „Sminyu” a Hadak Útjáról üzen nekünk:

Felettünk elrepül egy utasszállító repülő, s a távolban egy vörös, üvöltő puma – mint egykoron ő – büszkén és elégedetten elmosolyodik….

Az ég kék.
A felhők felett béke van.

Zetényi-Csukás Ferenc

2018.március 10

A Horthy Miklós Társaság CLUB-napot tartott a Attila Hotel Horthy-termében

(1039. Budapest, Attila u. 20. sz.) 2018. május 24.-én, 18h-kor, , ahol egy

különleges emberrel és életúttal ismerkedhettünk meg.

Zetényi Csukás László (a HMT. Komárom-Esztergom megye elnöke)

előadása az SMS Szent István csatahajó tragédiájáról és

megtalálásáról szólt.

Soha nem hallott értékes beszámolót és képvetítést láthattak a

rendezvényen résztvevő vendégek.

Publik Antal előadóművész tagtársunk emelte egy verssel a rendezvény színvonalát.

Végül a vezetőség egy emléklappal köszönte meg értékes munkáját.

HORTHY MIKLÓS TÁRSASÁG

A „márciusiak” és Horthy Miklós kormányzó előtt hajtottunk fejet Kenderes városában.

Mikoron 1848-ban a betyárok a szabadságharc mellé állottak, úgy állottak tisztes csapatom mellé a mai betyárok. Nagyrangúak és magas hivatalt vivők gyűltek össze a puszta mostohafiaival.

Ragyogjon fennen csillagom, vigyen magasra fényes szerencsém:

Nálam mindenki marad egy.
Sem nagyobb, sem kevesebb!

Zetényi-Csukás Ferenc

2018.március 15

„A piros a vitézségért, a fehér a hűségért, a zöld a reménységért."

HADNAGY ÚR! A HAZÁÉRT ÉLNI, A HAZÁÉRT HALNI JELENTKEZEM!
-Hősök napi emlékezet-

A nemzeti memória a hősök nevét márványba vési, szobrokat emel a háborúk nagyjainak, a névtelen bátrakról keveset beszél. Most az elfeledett bátor hősökről az önfeláldozó mártírokról szól a szívszorító emlékezés…

A tűz már csaknem kialudt a fogadó kandallójában, amikor az asztaltársaságunkhoz csapódott nagyszakállú, ősz öregember mesélni kezdett. Ahogyan szőtte a szót, úgy gyűlt meg bennünk a gyönyörű indulat. Bíz, úgy szorítottuk az asztal sarkát, mint szorítottuk volna a kard markolatát s akkorát dobbant a szívünk, hogy tán az ivó előtt is meghallották…

Valahogyan így mesélte a derék Idős:

A huszárszázad maradványa az erdők mélyén bujdokolt. Huszonegy néhány tépett huszár és a hadnagyuk. A cári lovasság hiába üldözte őket, mindig kibújtak a szorításukból, hol hajnalban, hol az éj leple alatt, de mindig egérutat nyertek az üldözőik elől.

Végül a hírhedt kozák fejvadász századot szabadították rá a magyar fiúkra.
A kozákok voltak a cári hadsereg legrettegettebb harcosai, akik távolból is megérezték a vér szagát és kitartóan üldöztek bármilyen prédát. A hírük megelőzte őket: nem kegyelmeztek senkinek és sikerük bizonyításaként emberfejeket vittek elöljáróikhoz. Fegyverzetük a legerősebb volt a cári hadseregben, dzsidájuk és könnyű vértezetük ideális a könnyűlovasság és a „vadászat” számára.

Félelmetes sereg volt a kozák.

Három nap és három éjjel kutatták a nyomkeresőik a magyarokat, mire rájuk bukkantak, s még aznap éjjel bekerítették a fáradt huszárokat. Az atamán mielőtt kiadta volna a parancsot a mészárlásra, megszemlélte, felmérte leendő ellenfeleit.

Legnagyobb ámulatára alig serkenő bajuszú fiúkat és ősz hajú öreg katonákat látott. Szinte mindőjüknek volt valamilyen sebesülése. Lehettek vagy húszan a bátor huszárok. Halkan valami furcsa dallamot énekeltek, amely a kozák fülébe is bevette magát. A szöveget nem értette, de az ének bús és panaszos akkordjai a szülőföldjét idézte fel és a cári elnyomást.

Ahogyan hallgatta a dalt édesanyja szavai jutottak az eszébe, amikor még kicsi gyermek volt:
„Az orosz Atyuska elveheti a kozákok szabadságát, de a szabadság vágyát sohasem. Addig lesz kozák a földön, amíg megőrzi azt!”

Az övéihez visszatérve meglepő parancsot adott ki a túlerőben lévő seregének:
Tárgyalni kíván a huszárokkal. Harcosai megilletődve néztek rá, de szinte egy időben gyújtották meg fáklyáikat a bekerítést jelezve a magyarokkal. A fiaink azonnal fegyvereikhez kaptak és készen álltak az esélytelen harcra.

Az atamán két kísérőjével és egy tolmáccsal kísérve - fegyver nélkül, gyalogosan - vonult be a huszárok táborába. A magyar hadnagy egyedül ment a kozák elé, aki tisztelgett és szabad elvonulást ígért, ha átadják zászlójukat és lőfegyvereiket (a kardjukat megtarthatják, hogy ne sérüljön a vitézi becsület).

A hadnagy a kíméletes ajánlatra hajnalig kért gondolkozási időt. Elválásukkor kezet fogtak és mélyen egymás szemébe néztek. A magyar minden zsigerében érezte, hogy az atamán igazat mondott.

A huszárok tanácskozásra vonultak vissza és eszmecseréjük végén a Kossuth- nótát énekelték el.
(Hej, pedig Kossuth Lajos, de messze járt már ekkor! A világosi fegyverletétel után a törökökhöz menekült).

Mikor a nap felkelt, a huszárok hadrendben álltak. Sorban mindegyik megcsókolta a féltve őrzött ezred lobogóját, majd a hadnagy meggyújtotta azt. Nem is egy magyar szeméből folytak a könnyek ezt látván…

„A magyar hadi becsület és a zászló nem eladó! Rajta hát fiúk, ma a hazáért halunk!- kiáltotta zokogva az ifjú hadnagy.

Hamar vége lett az öldöklésnek. A bátrak hősiesen harcoltak nem adták könnyen az életüket. De a sok ellen nem győzhetett a kevés. Mikor minden elcsendesedett a kozák parancsnok ukáza alapján a magyarokat méltóképpen eltemették és fejfájuk a zászlórúdjuk lett. Sírjaik felett közel kétszáz kozák tisztelgett, elismerve a magyar hadibecsületet.

…igen, valahogy így mesélte az öreg, s mi hallgattunk. Hallgattunk, egyszeriben nem volt szavunk. A hosszú méla csönd után, nem tudom, hogy melyikünk kezdte el nótát. Azonnal átvettük tőle a dallamot. Olyan elemi erővel tört fel a nyolc férfitorkokból a „Kossuth Lajos azt üzente”, hogy a szívünk is beleremegett, de annak is, aki hallgatta. Könnyes szemekkel, teljes erőből szólt a dalunk.

Szállt a fohász az ivón át a falvak felett a város felé, túl a hegyeken, a folyón, egészen a Kárpátok összes hágójáig. Szoborrá meredtek egy pillanatra a magyarok az egész Kárpát - medencében, akik azt hallották. Döbbenetes élmény volt a síró, éneklő srácok között szinte üvöltve a „mindnyájuknak el kell menni-t”. Szárnyalt a dal a vörösre hajló tavaszi estében, ahogy a nap bánatosan lebukott a hegygerinc mögött, miközben korcsmáros leánya alig neszezve, zokogva rakta körbe égő gyertyákkal az ivó ablakait…

Ahogyan az öreg szikár, napszítta orcáját néztem - kiugró pofacsontját és hasított szemét -, az jutott eszembe; hogy mi, vagy az utánunk jövő nemzedék, vajon fog-e majd ilyen elszánással, akár az élete feláldozásával is kiállani a honért, ahogyan derék huszárjaink tették azt…
Lesz-e még olyan „hadnagyunk”, aki megadva a lendületet elkiáltván magát:

„A magyar hadibecsület és a zászló nem eladó! Rajta hát fiúk, a hazáért halunk!”

Ma hajtsd meg a fejed a hősök előtt! Nem kell hozzá mindenáron ünnepély vagy díszes ruha, csak gyújts egy gyertyát érettük!
Hősök voltak.

Megérdemlik.

Zetényi-Csukás Ferenc

2018.05.27.

"Bajtárs még tán öt perc az élet
Öt perc és nincs tovább,
Bajtársa előre, ma olcsó az élet,
Mindegy, de győzni muszáj.

Honvédek állnak a Kárpátok ormán,
Védik a legszebb hazát,
Millió muszka rohan le reájuk,
Százezrek rontanak reá.

Bajtárs az életed ne adjad olcsón,
Jöjjön a legszebb halál,
Harc után békén pihenhetsz a földön
De megmarad a szent Hazád!"

VITÉZ TÖRÖK PÁL MIKLÓS A HADAK ÚTJÁRA TÉRT

Teltház, és ha egy gombostűt leejtettem volna, bizonyosan azt is meg lehetett volna hallani. Könyvbemutató hét évvel előbb.
Igen, egy interjúkötet vele, amelyet én követtem el.

A mikrofonnál Török Pál Miklós, horthysta, 89 éves ludovikás hadnagy áll, s szájából elhangzik a legendás mondat:

A hazáért mindhalálig!

Hét év után:

Az út havas, de vidám a kiscsapat, szinte egyszerre indulnak el Pestre a szegedi autók: Könyvbemutatóra indulunk.

Az autópálya csendes magányában csörren meg a telefon, én nem veszem fel, csak hagyom. A kijelzőn megjelenő név magáért beszél. Tudom, hogy mit fog mondani…

Lábamat lassan veszem le a gázpedálról és fogadom a hívást.
Nem is tehetek mást.

A régen hallott hang, pontosan azt mondja, amit minden zsigeremmel előre megéreztem…

A gépkocsi kerekei egyhangúan falják tovább a kilómétereket.

Teltház, és ha egy gombostűt leejtettem volna, bizonyosan azt is meg lehetett volna hallani. Könyvbemutató hét év után. Igen, egy új könyv a Nemzeti Hadseregről, amelyet én követtem el.

A mikrofonnál egyedül állok.

Lelkemben vadul zakatol a legendás mondat, ahogyan mind a százegynéhányan felállva fejet hajtunk…

Azt mondják, hogy tartalmas és méltó volt a program, és benne kiváló előadók. Én ezt nem tudom, a lelkem messzire vitt.
Gondolataim messze jártak s mindig ugyanoda tértek meg:

Egy horthysta, ludovikás hadnagy, születésének 96. évében - március második napjának estéjén- megkapta az égi SAS-behívót, hogy annyi hosszú év után, újra vitéz nagybányai Horthy Miklósnak szalutál.

Hitedet megtarjuk, eszméidért kiállunk, munkádat folytatjuk. Isten áldja, ember őrizze emlékedet, vitéz Török Pál Miklós!

A hazáért mindhalálig!
…és még azon is túl…

Zetényi-Csukás Ferenc
közlegény

2018.03.04.

Horthy Miklós Társaság hivatalos weboldala | © 2010-2015.
Copyright © 2015. | IT for you - Informatikai szolgáltatások | Minden jog fenntartva.